tartalomjegyzék

PROLÓGUS

ELŐSZÓ: Együtt

EGYÜTT LEGYÜNK

Mennyi pillanatot kapunk még?

A PILLANAT RABJA

Az életnek pillanatai vannak

AZ UGRÁS

Amiben benne van az egész élet

CSAK ÁLMODTÁL

VELEM

Magam vagyok csak a félelemmel

EGY KÖTÉLTÁNCOS

SZABADSÁGA

Csak az az én világom

EGYETLEN SZÓ

MARADNA

Minden nap, ami úgy múlik el

AZ AZ EGY

Arra vágytam, hogy engem válassz

BENNÜK

Oceán szemük rám talált

ELLOPOTT IDŐ

Így válik múlttá a jövő

ÉRINTÉS

Ne ébressz fel, ha álmodtam

FÉLEK, MINT A TÖBBIEK

Vigyáz ránk az éjjel

FÉLSZÁZ ÉV

Másom sincs csak a most

ÜRESSÉG

Elveszett jövő

FŰZFÁK DALA

A Sugovica-parton

MIÉRT

Mondod hogy nincs tovább

BECSUKOM AZ AJTÓT

Ez a világ mivé lenne

APÁRÓL FIÚRA

Az ember így marad halhatatlan

HANGJÁRA

SZÜLETTEM ÚJRA

Ha vesznem kell, vesszek el csatában!

HIÁNYZOL

Csak a szél fújt néha némán

HOL AZ AZ ÉRZÉS?

Mely egyetlen kérdés

IDEGEN EMBEREK

Egy nap már nem jön több üzenet

KÖLCSÖNHATÁS

A szíved árulód is lehet

MÁR NEM

Magam vagyok a hiányod

NEM VAGYOK

Ott lapulnék benned

OKOSAN

Az ok te magad legyél

ŐSZI SANZON

Falevéltől hangos a járda

RÓZSASZÍN HEGEDŰ

Az éjszaka halkan mesél

TE VAGY

A magamba zárt vallomás

ÜRES PERCEK

Az időt kibillenteni volna jó

MARADJON AZ ÁLOM

Most is arra vágyom

A VÉGTELEN CSODÁJA

Ami hozzád láncolt

ILLÚZIÓ

Csak látszat a fény

KAPOK-E HELYET?

Benned mi az a csönd

EPILÓGUS

ZÁRSZÓ: Ami marad

PROLÓGUS – Együtt

Nem az a kérdés, hogy tudunk-e egyedül élni. Hanem az, hogy merünk-e jelen lenni egymás mellett.

Ez a kötet nem történeteket mesél. Inkább pillanatokat őriz. Olyanokat, amelyek talán túl mélyek ahhoz, hogy hangosan kimondjuk őket. Egy reggel csendjét. Egy kéz melegét. Egy tekintetet, ami nem magyaráz – csak ott marad.

Az együttlét nem mindig ünnep. Néha törékeny. Néha bizonytalan. Néha kérdés. De amikor valódi, nem kell bizonyítani. Nem kell siettetni. Nem kell megfogalmazni. Elég létezni benne. Itt a gitár nem kísér, hanem lélegzik. Nem hangos, nem tolakodó – csak tartja a teret. Ahogy két ember is tarthatja egymást.

Egy dallam íve, egy húr rezdülése, egy csendbe hajló akkord: ennyi is elég lehet ahhoz, hogy ne érezzük magunkat külön.

Együtt legyünk 2.0

Tartalomjegyzék

Kapok-e helyet?

Együtt legyünk 2.0

Tartalomjegyzék

ZÁRSZÓ: Ami marad

Talán az együttlét nem ott kezdődik, amikor kimondjuk. Hanem amikor már nem félünk tőle. Lehet, hogy nem az számít, meddig tart egy pillanat. Hanem az, hogy valóban ott voltunk-e benne. Hogy a tekintet nem kerülte el a másikat. Hogy a csend nem választott szét, hanem összekötött.

Az öröm nem mindig hangos. Nem mindig ünnepélyes. Nem mindig látványos. Csak ott ül mellettünk egy kanapén. Vagy megérinti az arcunkat. Vagy együtt hallgat egy dallamot, ami nem siet sehová.

De vajon tudunk-e örülni annak, ami épp történik? Vagy mindig a következő pillanatot keressük? Meg tudjuk-e engedni magunknak, hogy ne legyen több – csak ennyi?

Talán az együtt nem válasz mindenre. De kérdés az lehet. Olyan kérdés, amit nem megoldani kell, hanem átélni.

Mi történik, ha nem bizonyítani akarunk, hanem megérkezni? Ha nem birtokolni, hanem jelen lenni? Ha nem félünk attól, hogy egyszer véget ér – mert addig legalább igaz? Lehet, hogy az együttlét öröme nem a tökéletességben rejlik. Hanem abban, hogy újra és újra egymást választjuk. A hétköznapban. A csendben. A bizonytalanságban.

És amikor elhallgat a zene, nem a csend marad, hanem az, hogy megérintett-e. Talán ennyi az egész. Vagy talán most kezdődik igazán.